24. rész- Maradok..

Sziasztok!:) Meghoztam az új rész nektek... A rossz hírem az az, hogy ezentúl valószínűleg csak hetente lsz rész a jó hírem pedig az, hogy A mi életünk.~ című blogon szintén olvashatjátok az írásaimat!:)) Jó olvasást ehhez.. ÉS  ne felejtsetek el komizni. ;)

*Justin szemszöge*
    Órák óta ülök itt a műtő előtt, de semmi. Semmi információt nem kaptam Belláról. Attól nem félek, hogy elmentem, mert 1: Erős lány. 2.: A rossz hír mindig korábban ér ide...
-Justin!-hallok meg egy ismerős hangot. A forrás irányába fordítom a fejemet és megpillantom a kétségbe esett arcú lányokat.Átöltözve és a helyzethez képest frissen álltak ott. Ez azt jelenti, hogy ők haza tudtak menni.
-Minden rendben van?-kérdezi Elisabeth, még elég távolról, de mikor meglátja könnyben úszó szememet szorosan magához ölel-Mi történt Biebs?
-Meglőtték.-jelentem ki túl nyugodtan.
-Hogy mi? Hol voltatok?
-Jól hallottad..a régi bandám törzshelyén, egy régi gyárépületbe.
-És mi van Bellával?
-Csak a lábát találta el. Lassan..-nézek az órámra-két órája műtik.
-Nem hiszem el, hogy nem tudsz vigyázni rá!-förmed rám Boco. Szívesen meséltem volna neki, de csak röviden válaszoltam.
-Tudod Barbara, ha le van kötözve a kezed és akármelyik pillanatban golyót röpíthetnek a fejedbe, akkor meggondolod, hogy mennyire ugrálsz.-Boco nyitotta a száját, de vissza is csukta, így gondoltam hozzá teszek még egy kis apróságot.- Így is szerencsénk volt. Nem a kispályások közé tartoznak..nem szoktak végtagokat lődözni..csak a fejre mennek.-mosolygok rá halványan.
    -Mr. Bieber, Hölgyeim-lép ki az orvos.-Isabella túl van a nehezén. Lassan fogjuk kihozni az altatásból, hogy ne legyenek fájdalmai, de továbbra is nyugatoznunk és fájdalom-csillapítóznunk kell őt.
-Bemehetünk hozzá?-kérdezem elsőként.
-Ha felébredt igen. De ez még órákba is telhet, szóval szerintem menjenek haza és pihenjenek egy kicsit.
-Köszönöm..én azt hiszem maradok.-huppanok le a kényelmetlen kórházi székekre. A lányok is követték példámat és ebből arra következtettem, hogy ők sem mennek sehova.
    -Mennyi ideig voltunk ott?-kérdezem miközben a földet bámulom.
-Egy éjszakát..és a mai nap egy részét.-válaszol Ester nagyon halkan, mire felsóhajtok. Rengeteget aludtam mégis úgy érzem, hogy napok óta le sem hunytam a szemem.
-Mi lesz a turnéddal?-jut eszébe Daniellának.
-Nem tudom.. a koncert jövőhéten lesz, szóval még van időm. Ameddig csak lehet maradok itt. Aztán együtt beköltöztök véglegesen hozzám Tommal. Oké?-kérdezem meg, amit már régen eldöntöttem. Mindenki csak bólogatott és visszazuhant a gondolataiba.
-Te tényleg szereted őt.-vonja le gondoskodásom okát Ester.
-Remélem nem most jössz rá erre! Ha ő nem lenne, akkor én még mindig az a senki drogos lennék, aki napi 5 szex alatt nem érzi jól magát. -fakadok ki. Nem akartam ezt elmondani nekik, hiszen bennük nem bízom még úgy, mint Bellában, de kikívánkozott.
    Néma csendben ültünk már legalább fél órája. Ester fejét vállamra hajtva pihent, vagy aludt. Daniella és Elisbaeth beszélgettek a "mai Világ veszélyeiről", Boco pedig halálos pillantásokat küldött felém egészen addig még be nem csuktam a szememet.
    -Hozok nekünk kávét. - szólal meg fülem mellől egy hang- Kinek mennyi cukorral?
Csak felmutattam a hármas számot és visszaejtettem kezemet az ölembe. Gondolkozni kezdtem, hogy hogyan is történt ez.
#Samata megnyerte az egyik jegyet. Rám csimpaszkodott. Végig rajtam lógott. Lepattintottam. A koncert után kedves volt. Elájultam a tőle kapott nyugtatótól. Egy gyár épületben ébredtem. Megszöktünk, és most itt vagyok arra várva, hogy bemehessek szerelmemhez.#
    A velünk szembe lévő szobába vitték Bellát. Csak a csipogó hang szűrődik ki, ami azt bizonyítja, hogy él.  Szerelmem fekszik és nem mozdul. Olyan mintha aludna. Na jó ez igaz is, de nem azért alszik, mert fáradt vagy, mert szeret, hanem azért, mert muszáj.
    -Ott van Justin Biber.-kiált fel egy ismeretlen lány, akinek én sajnos ismerős vagyok.
A néhány perccel ezelőtt megkapott kávámmal a kezemben futottam be a kórterembe, ahol Bella fekszik és bezártam az ajtót. A sötétítő is behúztam, de nem igazán érdekelt már semmi.
Leültem barátnőm mellé és halkan beszélni kezdtem hozzá.

*Bella szemszöge*
    -Nem mondtam el mindent a múltamról. Amit az újságok írtak, az tényleg nem volt igaz, de van annál pocsékabb is. Rossz társaságba keveredtem és tiltott dolgokhoz nyúltam. Drogoztam és minden nőben csak a két lábon járó vágyat láttam. Már soha nem leszek az az ártatlan mosolygós kisfiú aki voltam, de megpróbálok olyan ember lenni, aki megérdemli, hogy szeresd.-halkul el az ismerős hang. Tudom, hogy valószínű csak azért mondta el, mert azt hitte alszom, de legalább volt bátorsága elmondani.
    -Ju-Justin.-szólítom meg barátomat nagyon gyenge és remegő hangon.
-Hogy vagy?-kérdezi kedvesen mosolyogva. Órákig tudtam volna mesélni neki, hogy hogyan érzem magam, de kétségbe esett arcát látva, inkább csak röviden válaszoltam.
-Fáj a lábam és álmos vagyok.-ásítok egy óriásit. Vajon mennyit aludhattam?-Te jól vagy?
-Igen, csak féltettelek.-kitártam karomat, ezzel jelezve, hogy nem tudok felkelni, de az ölelésére vágyom. Szinte rögtön felpattant és magához ölelt. Erősen mégis gyengéden tartotta gyenge testemet.
-Justin..ugye tudod, hogy ez nem változtat semmit az érzéseimen.
-Igen tudom, de akkor is sajnálom. Nem akartam, hogy megtaláljanak, de már semmit nem tudok tenni ellene.
-Nyugodj meg! Nem mondom, hogy minden oké, mert nem. Viszont a seb begyógyul és ha Te velem maradsz minden rendben lesz.
-Pontosan így lesz. Beszéltem Scooterrel..maradnod kell Londonban, de a lányokkal beköltöztök hozzánk, ha neked is megfelel.
-Tökéletes, de mikor szabadulhatok innen?
-Mindjárt keresek egy orvost és kiderítjük.. bdeküldöm Bocoékat.-nyom gyors csókot ajkaimra és már ki is szaladt.
    -Csajszi!-váltja fel szerelmemet Ester háta mögött a többi lánnyal.
-Sziasztok!-mosolygok rájuk miközben megpróbálok felülni, de a combomba nyílaló fájdalom hamar eltántorít tervemtől és eltorzul az arcom.
-Maradj úgy!-lép elő legjobb barátnőm. Hát vele nem fogok vitatkozni, mert, ha ő azt mondja maradnom kell, akkor inkább megfagyok ahogy vagyok. -Amúgy hogy vagy?-lágyít a hangján.
-Élek. Ez a lényeg.
-Milyen költői lettél.-nevet fel Elsiabeth-A fájdalom elmúlik, de téged nem tudnánk nélkülözni.
    Legalább 1/2 órája beszélgettünk, mikor egy 50es éveiben járó, őszülő hajú bácsival tért vissza barátom.
-Jó napot! Dr. Adams vagyok, én műtöttem. Hogy érzi magát?

-Köszönöm meg vagyok. Mikor szabadulhatok innen?
-Ha továbbra is ilyen jól lesz, akkor már pénteken.
-Na ne! Addigra megposhadok itt egyedül és holnap Justin is elmegy vagy ma?-gondolkodok el. Basszus, azt sem tudom milyen nap van.
-Sweety ne aggódj, csak pénteken este megyek el, mert bőven oda érek még így is.-mosolyog rám biztatóan.
-Köszönöm- viszonozom mosolyát. Biztos vagyok benne, hogy ezért még kapni fogunk Scootertől.
-Isabella, pihennie kéne.-szólal meg az orvosom.
-Rendben, köszönök mindent doktor úr.-az idősödő férfi csak intett és kilépett a szűkösnek nem nevezhető kórteremből.
-Menjünk mi is.-szólal meg Dan először, mióta bent vannak.
-Menjetek csak és pihenjetek. Én itt maradok.-mondja Justin, miközben megfogja a kezemet és összefűzi ujjainkat.
-Ha kell valami hívj.-szól vissza az ajtóból Boco.
-Sziasztok!-köszönünk el teljesen egyszerre.
    Nem igazán emlékszem részletekre, de az érzés, mikor a golyó a húsomba fúródott örök emlék marad. Természetesen nem a jó értelemben.
-Min gondolkodtál el Belly?
-Mindenen. Ide bújsz?-nézek rá boci szemekkel, ami mindig bejön.
-Lehet neked  ellen állni?-tápászkodik fel az ágyam mellett lévő székről.
-Nem.-rázom meg kislányosan a fejem.
-Lassan megszokom. Na csússz arrébb.-sétál át az ágyam másik oldalára, hogy ne a sebes oldalamra feküdjön. Kérésére arrébb mentem ő pedig levette koszos fölsőjét és bebújt mellém.
    -És mi akartál lenni kiskorodban?-teszi fel Justin a 100. hülye kérdését.
-Hát 6 éves koromig királylány..utána meg táncos.
-Táncos?-húzza fel jobb szemöldökét.
-Igen, 6 éves korom óta táncoltam és szerettem volna háttér táncos lenni, de mikor Londonba jöttünk abba kellett hagynom.
-Miért?
-Mert nem volt megfelelő tanár..mindenki balettot vagy társas táncot tartott. Aki jó lett volna, az meg nagyon drága volt és mivel csak akkor érkeztünk még nem volt rá lehetőségünk kifizetni.
-Sajnálom. Azért majd táncolsz nekem?-kérdezi lelkesen.
-Igen, ha szeretnéd.-mondom mosolyogva-Persze, csak, ha a sérülésem teljesen elmúlik.
Ezután megbeszéltük, hogyha lesz rá alkalmam és az egészségem engedi vissza megyek táncolni.