6. rész- Itt maradsz velünk.

Szeptember 6, Szombat (még  mindig)

Zack

*Zack szemszöge*
Délután 2 óra van, itt állok a nővérem lakása előtt. Az anyja-ugye- kórházban van, ezért egyedül lakik itt. Anya meg kért, hogy kérdezzem meg, boldogul-e egyedül, mert szívesen látjuk nálunk. Őszintén bevallom jó lenne, ha hozzánk költözne. Ezen gondolkodtam, miközben hangos csoszogást halottam, előbbi kopogásomra válaszul.
-Szia Öcsii! Gyere.- ölel meg, majd áll arrébb nővérem. Tetszik ez a meg szólítás. Mióta megtudtuk, hogy vagyunk egymásnak, nagyon sokat beszéltünk. Küldött képeket és én is küldtem neki. A képekről meg állapítottam, hogy gyönyörű, de így élőben olyan mint egy modell.. vagy nem is tudom. Sötét barna haja lágyan hullik vállára és a szeme is kedvesen csillog. Bár nem tudom, egy szem hogy tud kedvesen csillogni, de az övé úgy csillog.
-Szia!- lépek el mellette.
-Sokkal kisebbnek tűntél a képeken.-mosolygott rám.
-Hát.. nem vagyok egy törpe alkat, veled ellentétben. - utalok arra, hogy kicsit magasabb vagyok nála.- hoztam neked valamit. Kutatok a zsebemben a dísztobozt keresve amiben a nyaklánc rejtőzik.
-Jajj.! Semmit nem kellett volna hoznod- veszi át a zöld dobozkát-Basszus Zy, ez gyönyörű! Köszönöm.- ugrik boldogan a nyakamba.
-Semmiség, de szívesen.- fordul meg, mit az elmúlt napokban barátnőm, hogy be tudjam kapcsolni nyakláncát.
-Na, szóval. Mindent tudni akarok! Kezd az elején..milyen volt az elmúlt 16 éved?-sétálunk a nappaliba.
-Figyelj! Az eleje nem fog menni, mert arra én sem vagyok kíváncsi..-kezdtem mesélni. A délután folyamán nagyon sokat beszélgettünk és nevettünk. Voltunk boltba, mert tejszín habos epret akartunk enni és voltunk a parkban, mert sétálni támadt kedvünk.
-Lill' figyi, nem akarlak le támadni, de anya meg kért, hogy kérdezzem meg, nem akarsz-e hozzánk költözni egy kis időre. Legalább nem kéne egyedül élned.
-Köszönöm, nem sokat vagyok egyedül, tudod Kevin rengeteget van nálam. De még meg gondolom.
-Te tudod, én örülnék a jelenlétednek.- éjfél körül indultam haza és kettőre kerültem ágyba. Hihetetlen mennyire fel tudja tölteni az embert a testvére energiával.

Szeptember 7, vasárnap
"Reggel" (délután fél kettőkor) a telefonom hangos csörgésére ébredtem. Legnagyobb meglepetésemre Lilla képe és neve villogott a kijelzőmön. Ja, igen. Tegnap képet is társítottunk a számokhoz.
-Jó reggelt!- szólok bele nyűgösen a telefonba.
-Reggelt? Inkább napot! Tudod te hány óra van?- kérdezi hitetlenkedve. Azt még gondolom nem tudja, hogy képes vagyok 15 órákat aludni.
-Ahha, tudom, de mond miért ébresztettél fel ilyen korán?
-Csak annyi, hogy áll még a tegnapi ajánlatod?
-A költözésre gondolsz?
-Arra.
-Persze, mondtam hogy gondold meg.
-Hát meg gondoltam. Jöhetek?
-Alap! - mi van? Tényleg ide költözik? Hirtelen ki pattant  a szemem.
-Szólsz apunak és anyukádnak, hogy jövök?
-Aha. Mikor?
-Amikor nektek jó.

Lilla

*Lilla szemszöge*
-Akkor délután jöhetsz.-mondja Zack és bár nem látom az arcát, biztos, hogy mosolyog.
-Oké, össze pakolom a cuccaimat, és hívlak, ha készen vagyok.
-Jó. Sziia.
-Szia.-köszönök el én is.
Röpke 2 óra alatt lettem kész, szóval délután fél 4kor hívtam az én öcsikémet, hogy jöhet. Aput már ismerem, vagyis,  találkozunk párszor. Zy, anyukáját viszont egyáltalán nem láttam még. Nagyjából fél óra  múlva kopogtak.
-Sziiaaaa- ugrok Zy nyakába.
-Szia Ly, de megfojtasz!
-Upsz..bocsi..mehetünk.
-Oké, anya már vár. Hol vannak a cuccaid?
-Ott-mutatok az előszobában álló bőröndökre.
-Ez mind? Azt hittem csak a szükségeseket akarod hozni.
-Ez mind az!
-Ööö..oké. Ezt soha nem fogom megérten igaz?
-Soha!- vágom rá, és ezzel elindulunk a kapuban várakozó taxi felé. Azért ő is számított a  holmiajim mennyiségére, ha taxit hívott. Miután beszálltunk, lediktálta a címet, és nagyjából 20 perc kocsikázás után egy két szintes családi ház előtt álltunk meg.
-Itt fogok lakni?-kérdeztem teljes extázisban.
-Igen, gyere.-fogta meg Zack a bőröndjeimet.-Anyaaa, meg jöttünk.
-Óóó..Sziasztok!- bújik elő a konyhából  egy harmincas éveit élvező asszony a konyhából.- Kate vagyok.-nyújtja felém a kezét.
-Lilla-rázom meg azt.
-Tegeződjünk. Oké? könnyebb lesz így élni.-mosolyog kevesen.
-Az biztos. Köszönöm.
-Zack, mutasd meg Lillának a szobáját.- ezen teljesen elámultam. Azt hittem Zackel közös szobánk lesz.
Estig rendezgettem a dolgaimat, néha segített Kate és Zack, de Apa is rendelkezésemre állt, ha kellett. 11kor büszkén és fáradtan ültem le francia ágyamra. Éppen elkönyveltem magamban, hogy elmehetnénk így négyen lakberendezőknek mikor kopogtak.
-Gyere!-nézek kíváncsian az ajtó felé.
-Lill, gyere vacsizni-néz rám kedvesen pót- anyukám.
-Rendben.- egy nap allattt, hihetetlen, hogy mennyire össze barátkoztunk. Eleinte féltem, hogy nem lesz kedves velem, de tévedtem. Úgy néz rám, mit a saját lányára.
Azért anyut sem felejtettem el, az orvosok még mindig kómában tartják, hogy ne legyenek fájdalmai. Reménykedek abban, hogy fel épül, de tudom, hogy erre semmi esély. Épp ezért felkészültem a legrosszabbra.

...E közben Lilla anyukájának orvosai:
-Sürgősen tennünk kell valamit, ez nem mehet így tovább. Maximum két napig tarthatjuk kómában, de kérdéses, ha  kihozzuk belőle a fájdalmakat túl éli e. A kóma meg védi a fájdalmaktól, de ha magánál lesz bele halhat azokba.-magyarázza Dr. Block kollégájának.
-Doktor úr! Baj van, az egyik betegének le állt a szíve.
-Menjünk.- sietett a doktor a nővér után. 3 órán keresztül küzdöttek a nő életéért, de nem sikerült vissza hozni.- Nem tehetünk semmit, hívjuk fel a lányát.

*Lilla szemszöge*
A finom vacsora után lefeküdtem aludni, ám hajnali 2kor a telefonom hangos csörgésére ébredtem.
-Igen?-szólok bele álmosan.
-Miss. Live?- jön egy hang a másik oldalról.
-Igen, segíthetek valamiben?
-Az édes anyja..-kis szünet- az elmúlt órákban elhunyt. Sajnálom.- a telefont azonnal kinyomtam és őrült sírásba kezdtem.  Hallottam, hogy beront valaki a szobámba, majd be süppedt melletetm az ágy, ezzel jelezve, hogy az a valaki leült.
-Lilla, mi történt? Miért sírsz?-kérdezi Zack.
-Anya..anya meghalt.-mondom ki a szavakat, de nem fogtam fel őket.
-Sajnálom- húz közelebb magához, ami most nagyon jól esik. Órákat sírhattam, de valamikor még is elnyomott az álom, mert dél körül Zack karjai között ébredtem. Hálás vagyok neki amiért itt maradt, és az igazgatónaknak amiért ez a nap igazgatói szünet. Mikor meg tudtam öcsém kilétét, át kértem magam az ő iskolájába. Tegnap meg is jött a levél, hogy át vettek.
-Jó reggelt.
-Neked is.- mosolyodok el, ami legnagyobb meglepettségemre nem mű, talán azért mert Zack álmos feje és össze -vissza álló haja nagyon is mulatságos.
-Jobban vagy?- kérdezi.
-Igen, sokkal jobban. Köszön, hogy itt maradtál.
-Ez természetes testvérek vagyunk.
-Lejössz velem apuhoz? Neki is el kell mondanom.
-Persze-tápászkodik fel magával rántva engem is. Elindultunk a nappali felé, ahol meg is találtuk Jack-et az apánkat.
-Apa-szólítom meg, amire ő fel kapja a fejét.
-Mondd-mosolyog, de mikor meg látja ábrázatom, arcára fagy a mosoly.-mi történt.
-Anya az éjszaka meg halt- törnek utat maguknak újra könnyeim.
-Gyere ide-nyújtja felém a kezét, amit én elfogadok és elhelyezkedtem az ölében.- itt maradsz velünk. Jó?
-Köszönöm.-megint elaludhattam, mert este az ágyamban éberedtem. Összeszedtem magam, de csak annyira, hogy legyen erőm lemenni és enni valamit. Étvágyam nem volt, de tudtam, hogy muszáj. Anya sem akarna így látni.
A házban senkit nem találtam, csak egy üzenet várt az asztalon.:
        "Lilla, el kellet mennünk intézkedni. Sietünk haza, ha baj van hívj
                    Szeretlek: Zack"

És három telefon szám. Elkönyveltem magamban, hogy nincs és nem is lesz baj, egy mert megyek vissza aludni, kettő, mert fel voltam erre készülve. Csak nehéz elfogadni. Ahogy lépkedtem a szobámba, kezemben a kakaóval és a palacsintámmal eszembe jutott Kevein. Beszélni nem volt kedvem vele, ezért csak egy üzit küldtem neki.:
    "Anya elment. Végleg. Holnap gyere az új otthonomba.
                Szeretlek. xx"

Miután ezt is elintéztem, lefeküdtem és beraktam egy fimet. Hihetetlen, hogy a szomorúság mennyire kimeríti az embert, de nem akarok hiányozni. Holnap suli van, ezért ki kell pihennem magam. Mikor vége lett a filmnek álomba sírtam magam. Nagyon hiányzik anya, de nem megyek be hozzá. Úgy akarok emlékezni rá, ahogy volt. Vidáman, veszekedősen boldogan.